2011. április 27., szerda

Sas



Ez a sas a húsvéti hétvégén készült és az az érdekessége -legalábbis számomra :-), - hogy üvegkontúr nélkül készült és most először próbáltam kontúr nélkül üveget festeni. Ráadásul hosszú idő után ültem le most újra üveget festeni.

Azoknak, akik esetleg nem járatosak az üvegfestésben: az üvegfesték nagyon "terülős", azaz könnyen szétfolyik, a kontúr ezt a szétfolyást hivatott megakadályozni. Emiatt nehéz kontúr nélkül dolgozni és ezért dolgoztam nagyon vékony ecsettel :-).

A képaláírással kapcsolatban pedig pár mondat:

A Namasté egy indiai köszönési forma, de többet jelent egy szimpla Jó napot kívánok!-nál :-). A jelentése körülbelül:
Meghajlok a benned lévő Isten előtt
vagy
A bennem élő Fény (Isten) tiszteletét fejezi ki a benned élő Fény (Isten) iránt.

Az indiaiak úgy üdvözlik egymást, hogy két tenyerüket összeteszik a mellkasuk előtt és fejükkel bólintanak, miközben azt mondják: Namaste. Ez a köszöntés bárkinek szólhat – nálunk fiatalabbaknak, saját korosztályunknak, idősebb barátainknak, sőt idegeneknek is. A szent iratok (shaastra) öt hagyományos üdvözlési formát említenek, amelyek közül a namaskar az egyik. Ezt földre borulásként értelmezik, de tulajdonképpen a tisztelet kifejezésére vonatkozik, ahogy ma is tesszük, amikor Namastéval üdvözöljük egymást.

Az emberek közötti valódi találkozás a lelkük találkozása. Amikor Namastéval üdvözöljük egymást, azt fejezzük ki, hogy találkozzon a lelkünk. Ezért tesszük össze a tenyerünket a mellkasunk előtt, a bólintás pedig a szeretetteljes és alázatos barátságot juttatja kifejezésre.)

***

A sas-szimbólum jelentései pedig: Ihlet, erő, tekintély, spirituális főmotívum, híd a föld és a menny között, férfias, a Nap, kiterjedés.

2011. április 23., szombat

Újabb kelta peyote








Újabb kelta minta, azaz nem teljesen, de tele van kelta háromszögekkel és a kapocsra is került egy aprócska kelta háromszög-lógóka. Egyébként már nagyon rég készen van (még tavaly novemberben készült), csak addig nem akartam megmutatni, míg Andreának oda nem adtam - ugyanis az ő névnapi ajándéka volt.

Kedves Andrea! Nagyon örülök, hogy tetszik és hogy a méret is jó lett. Viseld egészséggel!:-)

Minta: Anneq, a minta neve pedig: Grecques

Moonsafari blogszülinapi játéka

Moonsafari blogszülinapi játékot hirdetett, a nyeremény pedig ez a nyaklánc:




Jelentkezni MA - azaz április 23. éjfélig lehet - itt: http://moonsafaribeads.blogspot.com/2011/04/blogszulinapi-jatek.html

2011. április 6., szerda

Próbamackó




Kicsit nyüzüge és a varrás se igazán szép munka, de az enyém:-). Az első mackó, amit életemben varrtam. A következő már sokkal szebb munka lesz, ígérem:-).