"Néha már-már elhisszük, hogy nincsenek többé sárkányok; égen-földön egy bátor lovag sem akad, s egy szál hercegnő sincs, aki titokzatos vadonok mélyén suhanna, mosolyával megigézve az őzeket, pillangókat.
Néha már elhisszük, századunk végére elfogytak a felfedeznivalók, a kalandok. A sors, a végzet elillant a látóterünkből; a sötéten ragyogó árnyak rég tovatűnnek az életünkből.
Milyen csodás, ha rájövünk: mindez nem igaz! Hercegnők, lovagok, varázslatok, sárkányok, misztérium és kaland... nagyon is velünk vannak itt és most. Soha nem is létezett más e földön! Csak persze álruhába bújtak azóta. A sárkányok ma kormányhivatalnoki öltönyt, válság-ruhát és katasztrófa-mezt viselnek. A társadalom démonai vijjogva csapnak le ránk, ha netalántán felemelnénk tekintetünket a földről, vagy jobbra fordulnánk ott, ahol a bal fordulót várják el tőlünk. Az álcázás művészete odáig fajult, hogy már a hercegnők és a lovagok sem ismerik fel egymást - néha még saját magukat sem.
A valóság bajnokai azért még fel-felbukkannak az álmainkban, hogy szóljanak: mindig volt, most is van sárkányok ellen védőpajzsunk. Ez a kéken izzó tűzfény segít, hogy kedvünk szerint formáljuk át világunkat. Ösztönünk megsúgja az igazat: nem omló por, hanem csodás titok vagyunk!"
(Richard Bach)
